Menczer: az Orbán-kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen

Amíg az Orbán-kormány vezeti Magyarországot, addig a határkerítés állni fog, és a kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen, elutasítja az illegális bevándorlás legalizációját és a kötelező kvótát.

Menczer: egészségügyi szűrőbuszok álltak forgalomba Budakeszin

Egészségügyi szűrőbuszok álltak forgalomba Budakeszin a kormány, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás együttműködésében - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer: egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben

Egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben, amikor ez a kormány átvette az ország vezetését - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

KKM-államtitkár: a régió legfejlettebb szállítási infrastruktúráját építi az ország

A kormány célja, hogy Magyarország a régióban a legfejlettebb szállítási infrastruktúrával rendelkezzen és maximálisan kihasználja a földrajzi fekvéséből származó adottságait - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

Hetvenöt év után újra londoni színpadra került a híres budapesti kabaré

Hetvenöt év után újra londoni színpadra került a híres budapesti kabaré: a harmincas években a brit fővárost is meghódító budapesti kabaré művészeinek állított emléket a londoni Liszt Intézet saját rendezésű, teltházas estje a Sohóban.

Külügyi államtitkár: Magyarország Európa egyik legsikeresebb befektetési célországává válik

Magyarország Európa egyik legsikeresebb befektetési célországává válik - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára Debrecenben, a Cosmo Consult IT fejlesztő és szolgáltató központjának átadásán.

Menczer: vasúti szervizközpontot létesített Budapesten a Knorr-Bremse

A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten - jelentette be a keddi átadó rendezvényen a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

KKM: már Frankfurtban van az Afganisztánból kimentett 26 magyar

Csütörtök hajnalban megérkezett a németországi Frankfurtba az 26 magyar állampolgár, akiket Afganisztánból menekítettek ki repülőgéppel - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Újabb nyolc céggel bővült a kiemelt exportőr vállalatok köre

Újabb nyolc céggel, 35-re bővült a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozott vállalatok köre - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára.

KKM: a külügyi tárca bekérette a német ügyvivőt Petry Zsolt ügyében

Németország budapesti nagykövetségének ügyvivőjét hivatalába kérette csütörtök reggel Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel.

KKM: az álhírekkel ellentétben Magyarország nem vásárolt rossz minőségű maszkokat Kínából

Az álhírekkel ellentétben Magyarország nem vásárolt rossz minőségű maszkokat Kínából - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön, az MTI-vel.

KKM: megtartotta első ülését a magyar-ukrán oktatási munkacsoport Kijevben

Megtartotta első ülését a bővített hatáskörű magyar-ukrán oktatási munkacsoport szerdán Kijevben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi tárgyalásainak eredményeképpen - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.